fbpx
+36209337443 info@elmenyseta.hu

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy miért és honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen újszerű kezdeményezésbe fogjak, mint az Élményséta.

Maga az utazás és az idegenforgalom már nagyon korán bekerült az életembe, hiszen gyerekként szüleimmel nagyon sokat utaztunk a nagyvilágban. Amikor pályát kellett választanom, akkor elég hosszú volt a lista arra vonatkozóan, hogy mi nem szeretnék lenni, de viszonylag rövid volt az a lista, ahol a számomra érdekes dolgok szerepeltek. Az utazás köztük volt természetesen. Úgyhogy ebbe az irányba tanultam tovább és miután kikerültem az egyetemről utazásszervezőként kezdtem dolgozni. Nagyon szerettem de hiányzott a személyes kapcsolat, hogy lássam az emberek arcát, amikor valami újat, valami szépet pillantanak meg. Számomra idegenvezetőként ez a legszebb pillanat: amikor az emberek rácsodálkoznak valamire, ami örömmel tölti el őket.

Élménysétáim során célom, hogy ezt az örömet valamilyen formában felszabadítsam az emberekben. Fontos küldetésem, hogy ezt a szegediek is megéljék, hiszen amikor az ember nap mint nap ugyanabba a rutinban él, akkor sokszor fel sem tűnik, hogy milyen csodák, milyen fantasztikus dolgok veszik körül őket. Sétáimon szeretném elérni, hogy a szegediek büszkék legyenek arra, hogy ilyen elképesztően szép helyen élnek és emeljék fel a fejüket és gyönyörködjenek Szegedben.

Többek között arról, hogy mi inspirált közvetlenül az Élményséta elkezdésében, az alábbi videóban mesélek:

Ha tetszett a videó, akkor iratkozz fel Youtube csatornámra (youtube.com/elmenyseta) vagy kövess Facebookon (facebook.com/elmenyseta/) és/vagy Instagramon (instagram.com/elmenyseta).